2013. február 24., vasárnap

Tél végével itt a tavaszi fáradtság

http://erdely.ma/ujkepek/2013/02/nagy/3581025.jpg
Fáradtság, nyugtalanság, aluszékonyság, fokozott étvágy és az ezzel együtt járó hízás, társaságkerülés, dekoncentráció, libidó csökkenése, általános rossz közérzet – mind a tél végi időszak jellemző panaszai.

Bizonyos szintig természetes az ilyenkor jelentkező pesszimizmus, ám amikor ez az állapot már nem csak hangulati ingadozás, hanem az egyén napi ritmusában is zavart okoz, és évről-évre ugyanazon időszakokban tér vissza, szezonális depresszióként diagnosztizálják.

Bár az idő már javul, a nappalok még mindig rövidek
A fény életfunkcióink alapvető szabályozója. A retinán keresztül jut szervezetünkbe, befolyásolva így a testhőmérsékletet, hormonszintet. A fényhiány okolható belső biológiai óránk felborulásáért, és azért, hogy a téli időszakban csökken a melatonin és szerotonin hormonok termelődése, ezek ugyanis a kedélyállapotért és a helyes alvási ciklus kialakításáért felelősek. Nem bizonyított, de egyes tanulmányok szerint összefüggés fedezhető fel az alacsony D-vitamin-szint és a rosszkedv között, mely szintén napfény hatására termelődik a bőrben.

A téli depresszió gyakoribb azokban az országokban, ahol rövidebbek a nappalok, és nők körében nagyobb arányban fordul elő, mint férfiaknál. Sokszor jellemző az időseknél, és azoknál az embereknél, akik napjaikat fényben szegény, ablak nélküli környezetben töltik.

Irány a szabadba!
A sötétség enyhítésének leghatásosabb módszere a hiányzó fény pótlása. Ezt megtehetjük a mesterséges fényterápia segítségével is, de természetes gyógymódként a téli sportok széles választéka áll rendelkezésünkre.

A szabadtéri mozgás egyre elterjedtebbé válik a telelni vágyók körében, mely az aktív mozgáson túl a léleknek is kiváló kikapcsolódást jelent. Gondoljunk csak a táj szépségére, a világos színekre, a napfényre és magára a környezetváltozásra. Ezek mellett a sport élénkíti a vérkeringést, fokozza bizonyos hormonok – például a szerotonin – termelődését, beindítja a szervezet „fűtőberendezését”, a napfény serkenti a bőrben a D-vitamin szintézisét. Így a hideg a legritkább esetben jut csak eszünkbe ilyenkor.

A síelés, kocogás, kirándulás mozgósítja a zsírraktárakat, segíti a fogyást vagy az optimális testsúly megtartását. Fizikai aktivitás közben javul a tápanyagok hasznosulása, gyorsabbak lesznek az anyagcsere folyamatok, javul az alvás minősége. A társaságban eltöltött idő segít a stressz oldásában, a napközben elért sportsikerek pedig önbizalom növelő hatásúak.

Vitaminok, ásványi anyagok pótlása
Amíg tart a hideg, a megfelelő ásványi anyag- és vitaminpótlás az immunrendszer védelme érdekében különösen fontos.

Sport és étkezés
Az alacsonyabb hőmérséklet – a mi időjárási körülményeink mellett – nem növeli az energiaszükségletet. Az étkezéseknek egész évben az egészséges táplálkozás elveit kell követnie. Sportoláskor különösen fontosak a könnyen emészthető ételek, a túl zsíros táplálékok ugyanis sokáig tartózkodnak a gyomorban, kellemetlen közérzetet, esetleg puffadást okoznak, a mozgás kellemetlenné válhat. A nagy cukortartalmú élelmiszerek rendszeres, bőséges fogyasztása sem kívánatos.

Ha lehetőségünk van még síelni – hiszen hivatalosan tart még a síszezon – a mozgás előtt 1-2 órával fogyasszunk tápanyagokban gazdag, laktató, de az emésztőrendszert nem terhelő ételt. Legyen a táplálkozás gabonaalapú, közülük is válasszuk a teljes kiőrlésű termékeket, mint a korpás, magvas pékáruk, barna rizs, különböző pelyhek, korpák. Fehérjeforrásként együnk sovány húsokat és tejtermékeket, omega- 3 zsírsavban gazdag tengeri halakat. Egészítsük ki ezeket zöldségekkel, gyümölcsökkel, melyekkel hosszú időn keresztül biztosíthatjuk a jóllakottság érzését. Válogassunk a különböző színű növényi élelmiszerekből, és fogyasszuk őket frissen, aszalt, szárított vagy lé formájában.

A szervezet folyadékigénye hideg időben sem csökken, már sportolás közben ügyelni kell a megfelelő pótlásra, hogy a kiszáradást elkerüljük. Igyunk elegendő vizet, a mozgás befejezése után pedig egy leves, gyümölcsös turmix, tejes ital elfogyasztása segít a folyadékveszteség és az energia pótlásában.

A felesleges kalóriák
A hidegben jól esik egy pohár meleg ital, forralt bor, forró csokoládé, de ezzel akár egy főétkezésnek megfelelő energiamennyiséget is elfogyaszthatunk. Az alkoholnak nagy az energiatartalma, a kakaó és a tejszín az édességek zsírtartalmát növelik. A hozzáadott cukorral együtt energiadús italokká válnak, ráadásul a fokozott inzulintermelés miatt gyors éhségérzetet váltanak ki. Igyunk a hidegben mézzel ízesített gyümölcs- vagy zöld teát, kakaót vagy tejeskávét tejszín nélkül. Az alkoholt egy pohár száraz bor formájában a vacsorai étkezés alkalmával fogyasszuk el!
A koffeintartalmú italok mennyiségét mérsékelni kell, nagyobb adagban fejfájást, ingerlékenységet okozhatnak, vízhajtó hatásuk miatt pedig kiszáradást idézhetnek elő.

A nassolás iránti vágyat az édesség helyett csillapítsuk magvakkal, sovány tejtermékekkel, aszalt vagy friss gyümölcsökkel, turmixitallal vagy salátákkal.

webbeteg.hu
Erdély.ma

Ajánlott termékek:
Multivitamin Komplex
Schizandra Plus
Herbalife Tea

2013. február 16., szombat

A Niteworks™

Egészségügyi tény
nitrogén-monoxid testünkben természetesen előforduló gáz, amely támogatja a normális érrendszeri és vérkeringést. A megfelelő gyümölcs és zöldség fogyasztás aktív életmóddal való kombinációja növelheti nitrogén-monoxid szintünket, mely különösen akkor fontos, amikor a természetes nitrogén-monoxid szint 30 éves kor körül csökkenni kezd.

Niteworks™ klinikai tanulmány
Egy új klinikai teszt, amely a "Journal of the International Society of Sports Nutrition" (a Sportágankénti Táplálkozás Nemzetközi Szövetségének Hivatalos Közlönye) leközölte, hogy a Niteworks™ hatékonyan segített növelni az 50-73 év közötti, idősebb kerékpárosok teljesítményét, akik a tesztelésben részt vettek.
További tájékoztatásért látogasson el a Herbalifescience.com weboldalra.

  • A Niteworks L-arginin és az L-citrullin aminosavakat tartalmaz.
  • Folsavban gazdag.
  • Magas C- és E-vitamin tartalmának köszönhetően védi a sejteket az oxidatív stressztől.
  • Citromfűvet tartalmaz.
 Információ:      
3150 Niteworks® - (135 g) 15 adag

Kérem keressen meg és rendeljen a termékek közül:  
 
Független Herbalife Tag
Bodorné Judit

E-mail:  juditbodorne@gmail.com  vagy  +36-70-201-3318 



    További információk: a "Korábbi bejegyzések" ......  
(Lentebb  található, 
a Bejegyzések alatti linken, rákattintva,  folyamatosan elérhetőek.)




Egészséges táplálkozás + sport / mozgás
 = súlykontroll, fittség, önbizalom


2013. február 15., péntek

Fitt Tipp!

Sportolj a Herbalife fittness szakértő, Samantha Clayton-val!

Hogyan lehet elkerülni, hogy a sok üléstől ne legyen puffadt a bokája?

2013. február 14., csütörtök

Valentin nap - Bálint nap

Boldog 
Valentin - Bálint napot kívánunk!
Lepje meg kedvesét szívbarát termékekkel  ...és magas minőségű, francia kozmetikumokkal!
 Bármelyik termék megvásárlása esetén, a díszcsomagolásról gondoskodunk!

 
Egy csábító, finom Shake minden reggel, hozzájárul a jó közérzet, a jó kinézet kialakításához, valamint segít megbirkózni a mindennapi kihívásokkal...  


 

Adagonként:
  • 18 g szívbarát szójafehérje,
  • 22 kulcsfontosságú vitamin és ásványi anyagok,
  • 2,5 g rosttartalom 
  • 19 g cukortartalom
  • Kalória-kontrollált: csupán 220 kalória!
  • Egészséges táplálék minden reggel!


Niteworks
Vigyáz szívére még álmában is.
A szív éjszakai táplálása.

 
  • Nobel-díjas Dr. Louis Ignarro fejlesztette ki
  • Esszenciális aminosavakkal és antioxidánsokkal segíti a szervezet nitrogén monoxid előállítását
  • A mélyebb, pihentetőbb alvást biztosítja és a kipihent, boldog ébredést!


A tápláló Shake ízletes szeletbe rejtve, szintén ellátja szervezetét az összes szükséges vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

  • Szívbarát szójafehérjét tartalmaz,
  • Kulcsfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat kínál,
  • Csupán 207 kalória!
  • Szép csomagolása miatt is kiváló ajándék


Herbalifeline, az egészséges szívért!
  • Támogatja a szív-és érrendszer működését,
  • Omega3 és Omega6 zsírsavakat tartalmaz,
  • Segít megőrizni az ízületek rugalmasságát.
  • Meggátolja a koleszterin lerakódását az érfalakra és
    normalizálja a zsiradék szintjét a vérben
  • Regeneráló-fiatalító hatása páratlan.

Bűntudat nélkül fogyaszthatja a szívbarát szójából készült nassolni valókat.

  • Segíti a súlykontrollt
  • Vitaminokban gazdag
  • Tápláló
  • Krémes
  • Édes proteinszeletek finom csokiburokban: 
    csokis-mogyorós, 
     citrus-citrom és 
    vanília-mandula ízekben.

Herbal Aloe termékcsalád
Erősítő haj- és gyengéd bőrápoló, regeneráló termékcsalád.
  • Szulfát-, Parabén-, színezék- és festékanyag-mentes
  • Hatása klinikailag igazolt!

Információ: 1      2.      
Kérem keressen meg:  

az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit

juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318

 

Valentin nap - Bálint nap


Valentin nap - Bálint nap alkalmából 

különleges Shake receptek

 

Csábítás Harmóniája 

- 90 gr fagyasztott eper
- 5 kanál kókuszreszelék
- 1,5 evőkanál Eper
- 0,5 evőkanál Csokoládé
- 2 dl zabital 

 

Elkészítés módja:
Tegyen a pohár aljára két kanál kókuszreszeléket. Turmixoljon össze 40 gr epret (ha szükséges adjon hozzá pár csepp szénsavmentes ásványvizet, hogy könnyebben összetörjön, de azért mindenképpen sűrű maradjon.) Tegye a pohárba az eperpépet és szórja meg két kanál kókuszreszelékkel. A maradék epret a Csokoládés és az Epres Shake és a zabitallal turmixolja össze és töltse ki pohárba. 

A tetejét szórja meg kókusszal. Szervírozza szívószállal és kiskanállal!
 


Kérem keressen meg:  

az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit


juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318




2013. február 13., szerda

Valentin nap - Bálint nap




Valentin nap - Bálint nap alkalmából 

különleges Shake receptek


Szerelem Shake
- 2 kanál Vanília Shake
- 1 dl „hosszú” fekete kávé
- 1 dl sovány tej
- 3 cl rum
- 1 tojás sárgája
- csipetnyi őrölt szerecsendió, 
                  őrölt gyömbér, 
                  őrölt fahéj, 
                  őrölt szegfűszeg
- a díszítéshez szükséges:
                     - Tejszínhab, 
                     - reszelt keserű csokoládé


Elkészítés módja:
A hozzávalókat a turmixgépben jó habosra keverjük,tetejét tejszínhabbal, reszelt keserű csokoládéval díszítjük.

Különlegesen intenzív afrodiziákum. Párunkkal együtt, meghitt estén fogyasztjuk!

Variációk, tippek az elkészítéshez:
Nyáron inkább hideg, téli időben inkább meleg tejből, kávéból készítsük
A „meleg” változathoz jobb, ha a csokoládét felolvasztva csorgatjuk a tejszínhabra.


Kérem keressen meg és rendeljen a termékek közül:  
 
Független Herbalife Tag
Bodorné Judit

E-mail:  juditbodorne@gmail.com  vagy  +36-70-201-3318 



    További információk: a "Korábbi bejegyzések" ......  
(Lentebb  található, 
a Bejegyzések alatti linken, rákattintva,  folyamatosan elérhetőek.)




Egészséges táplálkozás + sport / mozgás
 = súlykontroll, fittség, önbizalom


2013. február 12., kedd

Fitt Tipp!



AEROB GYAKORLATOK ÓRÁNKÉNTI
KALÓRIAFELHASZNÁLÁSUK


Aerobik óra          350 kcal
Gyors séta            250 kcal
Sífutás                  500 kcal
Futball                  450 kcal
Kerékpározás       400 kcal
Jogging                500 kcal
Tánc                     300 kcal
Ugrókötelezés      450 kcal
Gyors úszás          500 kcal
Ablaktisztítás       350 kcal

               

Súlykontroll eredmények

Herbalife termékek fogyasztásával elérte az ideális testsúlyát. 
A kép önmagáért beszél!


"Az eredmény egyénenként változó lehet."

Kérem keressen meg és rendeljen a termékek közül:  
 
Független Herbalife Tag
Bodorné Judit


E-mail:  juditbodorne@gmail.com  vagy  +36-70-201-3318

 

Súlykontroll eredmények

Herbalife termékek fogyasztásával elérte az ideális testsúlyát. 
A kép önmagáért beszél!

"Az eredmény egyénenként változó lehet."

Ha Ön 
erősödni vagy fogyni szeretne, 
vagy egészségesen táplálkozni, 
vagy aktív sportoló, 
akkor:
Kérem keressen meg:  

Független Herbalife Tag: Bodorné Judit


juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318

2013. február 9., szombat

Sport szponzorálás

Csapó Dorina Body Fitness Bajnok

"Életem mottója lehet, hogy közhely, de számomra iránymutatás:  
Az egészség a legfontosabb!"

A 2006-os év Herbalife Magyarország szponzoráltja.


Csapó Dorina – body fitnesz bajnok a Herbalife szponzorálásával.

A 2006-s őszi szezon mérlege egy Bronz, egy Ezüst, és egy Aranyérem.
• 2006-os év Magyar Bajnoki Ezüstérmese.

Dorina eredményei a 2007 április/májusi versenyszezonban:
• 2007. április 14. Osztrák Nemzetközi Nagydíj (Köfl ach, Ausztria): abszolút bronzérem
• 2007. április 29. Multipower IFBB Nemzetközi Kupa (Budapest, Magyarország): ezüstérem
• 2007. május 14. IFBB BSN Grand Prix (Budapest, Magyarország):második helyezés

A Köfl ach-i versenyen
Fogyasztott termékek:

Formula 1 Shake
Formula 2 Multivitamin tabletta
Formula 3 Személyre Szabott Szójafehérje
Rost tabletta
LiftOff élénkítő hatású pezsgőtabletta
Proteinszelet
AloeMAX Ital Koncentrátum
Pirított szójabab

"Az eredmény egyénenként változó lehet." 

Kérem keressen meg:  

az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit

 juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318



Csapó Dorina vagyok négyszeres kupagyõztes, 2005-2006-os év Magyar Bajnoki ezüstérmese, kétszeres válogatott Bodyfitness kategóriában. A 2005-ös spanyolországi VB után találkoztam először a Herbalife termékeivel. A versenyekre való felkészülés ebben a sportágban nem csak az edzőteremben zajlik.

A versenyforma, egy zsírmentes (szálkás), felesleges víztől mentes (száraz), arányosan, szimmetrikusan kidolgozott izomzat, amelyet kemény edzésmunkával, és talán ennél is keményebb diétával lehet elérni. A szigorú, sokszor - az eredmény érdekében - szélsőséges táplálkozás, sok sportolónál okozhat problémákat.

A VB után sajnos én is így jártam, a 2005-ös őszi szezon több versenyét is ki kellett hagynom, orvosi kezelésre szorultam, gyomorproblémáim miatt. A Herbalife egyik tanácsadóját ekkor ismertem meg. Az Õ javaslatára próbáltam ki a cég két termékét (AloeMAX Ital Koncentrátum, Rost Tabletta), így a megfelelő tápanyagok bevitelével el tudtam kerülni a szélsőséges táplálkozás okozta problémákat.

A 2006-os tavaszi versenyszezonra már úgy készültem, hogy az említett két terméket folyamatosan fogyasztottam. A tavaszi, rendkívül kiélezett, megterhelő, több versenyből álló heteket „megúsztam" mindenféle egészségügyi probléma nélkül. A diétám betartásában nagyon sokat segített még a cég másik két terméke (protein szeletek, pirított szójabab).

2006 májusában lettem a cég első szponzorált sportolója. A támogatásnak köszönhetően lehetőséget kaptam minden Magyarországon elérhető termékük kipróbálására. Annak ellenére, hogy több termékkel kapcsolatban jó tapasztalataim voltak, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy kicsit fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy a verseny sportban tudok e olyan táplálék kiegészítővel eredményeket elérni, amely elsősorban fogyókúrázók számára készült.

Nem beszélve arról, hogy rengeteg olyan termék van a piacon, amelyek kimondottan testépítőknek készültek, versenytársaim is ezeket használják, és senkit nem ismerek, aki Herbalife termékekkel készülne. Úgy voltam vele: kipróbálom, nincs vesztenivalóm, 2006-ra már úgysem terveztem több megmérettetést.

Májusban elkezdtem fogyasztani a többi terméket is, úgy ahogy a Herbalife szinten tartás és
egészségmegőrzés céljára ajánlja a fogyasztóknak Annyira sikerült a szinten tartás, hogy gyakorlatilag egész nyáron versenyformában maradtam. Szezonon kívüli súlyon alig tért el a versenysúlyomtól (azelőtt 5-8 kg-val nőtt holtszezonban).

Nagy Sándorral, az edzőmmel, - annak ellenére, hogy őszre nem terveztünk versenyt - úgy döntöttünk, ha már sikerült formában maradnom, színpadra állok az őszi versenyeken is. A 2006-s őszi szezon mérlege egy bronz, egy ezüst és egy aranyérem lett. Nagyon elégedett vagyok. Az eredmények mellett az igazi siker számomra az, hogy: köszönöm, nagyon nagyon jól vagyok. Mivel a szervezetemnek megadom a megfelelő tápanyagokat, vitalitással telinek és energikusnak érzem magam, jól mennek az edzések, a munkámat is a napi edzések mellett tökéletesen el tudom látni. Ez régen sajnos nem így volt.

Azt gondoltam, hogy a versenysport szükséges áldozatokkal jár, az eredményért nagyon meg kell szenvedni. Ma már úgy gondolom: az eredményért nagyon meg kell dolgozni, de szenvedni nem muszáj. Köszönöm a Herbalife Magyarországnak!"

Kérem keressen meg:  

az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit

 juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318