2013. május 31., péntek

Ma: Nemdohányzók világnapja!




Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére 1987. óta május 31. hivatalosan is a nemdohányzók világnapjának számít.

Ezen a napon azt hangsúlyozzák, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani a nemdohányzó embertársaiknak.


Dohányzás leszokásában legfontosabb a saját Akarat, viszont, az is fontos, hogy a környezet, a barátok, a család, mind, mind segítséget adjanak, bátorítsák a dohányzót leszokásának döntésében, folyamatában.
Szükséges támaszt ad az életmód változtatása, hogy kezelni tudja a cigaretta utáni vágyat, és a megküzdésből fakadó stresszt. Vagyis, a cigaretta utáni sóvárgás csökkentésére, a rágyújtási pótcselekvésre, a dohányzás abbahagyása után, át kell térni a rendszeres, napi sport, mozgástevékenységre, a színes, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozásra, a bő, megfelelő folyadékpótlásra a szervezet hidratáltságért.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon jelenleg évente mintegy 3 millió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira. Ez a szám a következő évezred '20-as, '30-as éveire 10 millióra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy a dohányzás okozta következményektől 3 másodpercenként meghalhat valaki a Földön.

Ha most abbahagyod...:

20  perc múlva visszatér a normális vérnyomás és pulzus értéked.

8 óra múlva a vér nikotin- és szénmonoxidszintje a felére csökken, az oxigénszint visszatér a normál értékre.

24 óra múlva a szervezetből kiürül a szénmonoxid, a tüdő kezd megtisztulni a dohányzás okozta lerakódásoktól.

48 óra múlva a szervezetből teljesen kiürül a nikotin. Jelentősen nő az íz- és szagérzékelés.

72 óra múlva a légzés könnyebbé válik, a hörgők ellazulnak és megnő energiaszintjük.

4  hét múlva elköltheted az első 25000Ft-os megtakarításodat és innentől folyamatosan.

4-12 hét múlva javul a vérkeringés.

3-9  hónap múlva enyhülnek a légzési problémák, a köhögés, a fulladás. A tüdőfunkció akár 10 %-kal is javul.

5 év múlva a szívinfarktus kialakulásának kockázata felére csökken, mint egy dohányosnál.

10  év múlva a tüdőrák kialakulásának kockázata a dohányosokéhoz képest a felére csökken. A szívinfarktus kialakulásának kockázata visszatér a nemdohányzók szintjére és látod felnőni az unokáid, látod változni a világot...


Cikkek:

NemdohányzóVilágnap - Szabadulj meg a füsttől!

Megdöbbentő adatok a dohányzásról
 Fotó: 
Cigarette Smoking - ΚΑΠΝΙΣΜΑ:
View in Large / Μεγέθυνση:
http://www.maipiufumo.it/template/nofumo/iniziale/main1.jpg

Magyar Nyelv
É  L  E  T  M  Ó  D
Táplálkozás:
Az egyik fontos lépéssel, a gyakori és kisebb mennyiségű egészséges táplálkozással kell megoldani, és ezáltal a szervezetnek meg kell adni az összes szükséges összetevőt: szénhidrátok, fehérjék, zsírok, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek!
Praktikus, ha a naponta egyenletesen elosztott 5x-i étkezésre áttérni. (A gyakoribb evéssel gyorsítani lehet az anyagcserét, ami segítheti a kalória elégetést, és persze a mennyisége, nem 5x-i lakomákról van szó!)  
A napi gyümölcs, zöldség, a rostos ételek fogyasztása is, amik szintén hozzájárulhatnak a szervezet méregtelenítéshez,  és még a zsírégetéshez is!

Mozgás:
Ép testben ép lélek!
Természetesen nagyon fontos a napi sport tevékenység, ahogy a mondás is mondja, edzi a lelket is, a kitartást, állóképességet erősíti, ami minimum 30 perces „testre szabott”.
Kezdetben a heti 1x-i, "szoktatási" módban érdemes elkezdeni, később, ahogy a közérzet engedi, a sporttevékenységet 3x /hetente, illetve a hét mindennapjára beiktatni; 30 perc v. 1 órás legyen, persze a mozgás intenzitása naponként változó lehet. És ami mindig nagyon fontos a sport mozgás elején a bemelegítő, illetve a végén a nyújtó gyakorlatok elvégzése is!
....... és a lényeg a rendszerességen van!

Folyadékpótlás:
Testsúlytól, életkortól függ, hogy mennyi legyen a napi  víz fogyasztás mennyisége. kb. 1,5 - 3 liter között mozog. A megfelelő víz fogyasztással a szervezet kellően hidratált lesz, és segít a méregtelenítésben, és nem szólva arról, hogy hosszan tartó fizikai terhelésekkor, vagy sportoláskor fontos a plusz folyadékpótlásra  odafigyelni.
  
A J Á N L Á S:
Rágcsálnivalók:
Gyümölcsök: alma, körte,, datolya, füge, stb......
Magvak: NEM sózott!.... és kb. 1 maréknyi. Dió, napraforgómag, stb...
Zöldségek: Zellerszár, karalábé, spárga, répa, stb...... 
Szinte végtelen a variációk lehetősége, és még így fogyhatunk is!

Herbalife termékek:
Praktikus, kéznél levő egészséges megoldások: a fehérje szeletek, és a Pirított szójabab, Expressz szelet.

Kérem keressen meg: 
az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit 
juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318

 

2013. május 30., csütörtök

Mennyi legyen a C-vitamin napi mg adag?



Az állatok sosem fáznak meg?  
Egy macska napi 10 000-15 000mg C vitamint is megtermel magának. Nekünk, embereknek az ajánlott RDA érték 80 mg!!! 

Csoda, ha sokan betegek?

"A savanyított zöldségek, különösen a káposzta szintén jó C-vitamin forrás, feltéve, ha nincsen agyonfőzve, például töltött káposztának.
  
....A legtöbben télen a citromból igyekeznek C-vitamin szükségletüket fedezni, pedig az egyes élelmiszerek 100 grammjára jutó C-vitamin alapján felállított listán a citrom csak a középtájon helyezkedik el (körülbelül 50 mg/100 g).

...... a lista elején a csipkebogyótea (200 mg) áll, de hidegen áztatva, hiszen a hő a C-vitamin egyik ellensége. C-vitaminban gazdag továbbá az áfonya, a fekete ribizli (160 mg), az élénkvörös és zöld színű paprikák (183 mg), a petrezselyem zöldje (133 mg), a kivi (98 mg), a brokkoli és a kelbimbó (85 mg) is. Mivel ezek az adatok is 100 grammra vonatkoznak, hiába nagyon gazdag például a petrezselyem a vitaminban, normál étkezéssel szinte soha nem veszünk magunkhoz belőle ilyen mennyiséget.

A C-vitamin tartalom alapján középen helyezkedik el a már említett citrom (53 mg), a narancs (50 mg), a lime (29 mg), a grapefruit (33 mg), valamint a káposztafélék (51 mg). A lista alján pedig az alma (5,7 mg), a cékla (13 mg) és az uborka (5 mg) található....."

"A 80 milligramm a lakosság 97,5 százalékának esetében fedezi a napi C-vitamin szükségletet" - mondja Horacsek Márta, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) osztályvezetője. "A szükséglet persze egyénenként változik: függ a kortól, a nemtől, az életmódtól, a testtömegtől. Egy 150 kilós embernek egészen más a szükséglete, mint egy 20 kilós gyereké."

Nagyobb a C-vitamin-szükséglete a dohányzó vagy beteg embernek, a várandós nőnek, valamint az intenzíven sportolónak is. A minimális beviteli mennyiségen túl léteznek kalkulációk optimális és hosszabb időn át tolerálható napi dózisra is. (Született elméleti számítás a halálos adagra is, ami 70 kilós ember esetében közel egy kiló C-vitamin elfogyasztását jelenti.)

Szent-Györgyi napi 1000 milligrammot szedett

A C-vitamin felfedezéséért Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert élete során napi 1000 milligrammot szedett a vitaminból, idősebb korában (93 évesen hunyt el) és betegség idején az adagot 8-9000 milligrammra növelte. A molekuláris biológiával foglalkozó, szintén Nobel-díjas Linus Pauling kémikusról pedig ismert, hogy napi 10 000 -18 000 milligrammot szedett élete során a vitaminból. A tudós 91 évesen hunyt el. 

Érdemes elolvasni a teljes cikket:  http://www.origo.hu

Vitamin kiegészítésben ajánlott Herbalife termékek:
ROSEGUARD-


Bodorné Judit
Független Herbalife Tag

juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318
 

  További információk: a "Régebbi bejegyzések" ......  
(Lentebb  található, 
a Bejegyzések alatti linken, rákattintva, folyamatosan elérhetőek.)



Egészséges táplálkozás + sport / mozgás
 = súlykontroll, fittség, önbizalom

2013. május 25., szombat

Idény gyümölcsök

Eper
Tudnivalók innen-onnan.......


A földieper az étkezésben nagyon sokrétűen használható. Mivel isteni íze van, ezért bármit csinálhatunk belőle, persze legjobb, ha frissen, nyersen fogyasztjuk!

Amikor először ránk nevet márciusban a primőrök között a vidám piros színével, érezzük: itt a tavasz. Igazi aromájával pedig a napsütötte nyárelőn ajándékoz meg a legcsábítóbb gyümölcsök egyike, az eper.

Miért jó? Tisztító, az emésztést és a veseműködést serkentő, immunerősítő hatást tulajdonítanak az epernek. Gazdag az ásványi anyag- (kalcium-, kálium-, vas-) és gyümölcssav-tartalma: 28 mg kalciumot, 145 mg káliumot, 18 mg magnéziumot rejt 100 grammja. Vastartalma miatt ajánlható vérszegénység, köszvény és tuberkulózis ellen. A vitaminok közül az A provitaminját, B1 és B2, valamint 40 mg C-vitamint találhatunk benne. Önállóan fogyasztva vagy valamilyen tejtermékkel készült epres csemegeként nagyon jól beillik az egészségfenntartó táplálkozásba, de alacsony energiatartalma (35 kcal 100 grammban) miatt testsúlycsökkentő étrendbe is.

A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, amelyek antioxidáns hatásúak, vagyis a felesleges szabad gyökök lekötésével megakadályozzák azok sejtkárosító hatását.

Bármihez is használjuk fel, csak gondos mosás, tisztítás után tegyük, mert a gyümölcs földdel is érintkezik. Amíg csak mód van rá, legjobb nyersen fogyasztani, tejszínhabbal, gyümölcstorták koronájaként, vagy pudinggal leöntve. Jól fagyasztható, különösen, ha óvatosan, különálló szemeket fagyasztunk le, így mélyhűtötten is alkalmas lesz díszítésre.
Pezsgővel kínálva csábító, erotikus hangulatot teremtő csemegének tartják. Bólé alapanyaga is lehet, ebben az esetben badacsonyi fehér rizling, konyak, egri bikavér és természetesen pezsgő is illik hozzá.
Jól konzerválható is: szörp, dzsem, lekvár, befőtt egyaránt készülhet belőle.
Leveléből ízletes tea készülhet.

Kezd a napot egy finom epres shake-kel! 
Eperkúra az egészségünkért
„A földieper az első tavaszi gyümölcsök egyike. Aki eperkúrába kezd, annak tudnia kell, hogy a sóoldó hatása eléggé intenzív, ezért előfordulhat, hogy fogyasztása során kiütések jelentkezhetnek a bőrön. Ha a tisztító folyamatok elérték hatásukat, és a szervezetünkből kiürültek a méreganyagok, a kiütések maguktól elmúlnak" - mondta Dr. Borbényi Erika, a Napsugár Életház orvosa és életmód tanácsadója.

Tudta, hogy a piros, ízletes és lédús földieper milyen jótékony hatással van a szervezetedre? Meleg napokon remek szomjoltó, fogyasztása a jóllakottság érzését kelti, ezáltal kiváló partner a fogyókúrában, vértisztító hatása pedig segít a salakanyagok és a felesleges zsír távozásában. Nem csak belsőleg, de a bőrbe bedörzsölve is kiváló bőrápoló?

Lássuk, mi mindenért jó még, ha epret fogyasztunk! 
Megszabadít az elhalt hámsejtektől, napozás után hűsíti a bőrt, valamint véd az ultraibolya sugárzástól, ezért érdemes minél többet fogyasztani belőle.
- szépít,
- méregtelenít, fiatalít és fogyaszt,
- kiváló az emésztési panaszok kezelésére,
- vesebántalmak esetén,
- a fájdalmak enyhítésére és a láz csillapítására,
- tüdőgyulladás, reuma és pajzsmirigy rendellenességek esetén,
- a pattanásos bőr kezelésére,
- csökkenti a szívbetegségek,
- a kötőszöveti gyulladások,
- az agyér-elmeszesedés kialakulásának kockázatát is

A koranyár slágere; a földieper. A földieper finom és egészséges, ráadásul még fogyaszt is! Kiváló vértisztító, baktériumölő, ráadásul bőrünkre is jótékony hatással van!

Gazdag vitaminokban (A-, B1-, B2- illetve C-vitamin) és ásványi anyagok (kalcium, kálium, magnézium, vas, cink). A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antioxidáns hatásúak.

A Harvard Egyetem kutatói szerint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkentheti az eper. Legújabb kutatásuk szerint ugyanis azok, akik sok epret fogyasztanak, védik ereiket a gyulladástól, így megelőzik az érelváltozások miatt kialakuló súlyosabb szövődményeket. Ugyanis az eper számos kulcsfontosságú tápanyagot és ún. fito- (azaz növényekben található) tápanyagot tartalmaz, melyek szerepet játszhatnak szívünk egészségének fenntartásában. Más közleményekben már azt is bizonyították, hogy az eper magas tápanyag- és antioxidáns tartalma nemcsak a szívbetegségek, hanem bizonyos daganattípusok ellen is véd.

Megtalálható benne a szalicilsav, ami az aszpirin egyik hatóanya. Javasolt epe- és vesebántalmak, reuma és köszvény kezelésére. Magas C-vitamin tartalma egy felnőtt napi C-vitamin-szükségletét fedezi. Serkenti a vérkeringést, és fokozza a méregtelenítő folyamatokat. Sok bogyós gyümölcshöz hasonlóan a földiepernek is vértisztító és baktériumölő hatása van. Jó gyógyszer továbbá a cukorbajra, magas vérnyomásra, székrekedésre, vesékre.

A csillogó fogakért
A földieper nemcsak egészségünkre, de bőrünkre is jótékony hatással van. Régóta a kozmetikumok kedvelt összetevője, kellemes illatának és összetevőinek köszönhetően. Az ókori Rómában például szépségmaszkot készítettek belőle. Hűsítő, gyulladást csökkentő hatásának köszönhetőn kitűnő a napégetett bőr számára. Ugyanakkor kedvező hatással van a bőrzúzódásokra.
Nagyon jól alkalmazható fogfehérítés esetén, hiszen fényesek és fehérek lesznek a fogak tőle. Mindössze pépesített földieperrel kell átdörzsöli a fogakat, hetente egyszer.

Ennek a tökéletes gyümölcsnek is van hátulütője. Sajnos Magyarországon a leggyakoribb allergiát kiváltó gyümölcsök közé tartozik. Mint a legtöbb apró magvas gyümölcs, az eper is, csalánkiütést idézhet elő, az arra érzékeny embereknél. Szervezetükben hisztamint szabadít fel, így allergiás reakciót vált ki. Ha allergiásak vagyunk rá, akkor az egyetlen módszer, ha nem fogyasztjuk a gyümölcsöt vagy kibírjuk a vele járó kellemetlenséget



Kezd a napot egy finom epres shake-kel! 
Itt, a linken, egy finom eper shake tipp.

Kérem keressen meg: 
az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit 
juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318

2013. május 13., hétfő

Kényelmes, egészséges táplálékra van szüksége?



A Formula 1 Expressz Egészséges Táplálék Szeletet könnyedén magával viheti, bárhová, bármikor, és ha egy nagy pohár vízzel fogyasztja, többé nem kell aggódnia a tápláló étkezés miatt. Fenséges ropogós csokoládé ízesítésű, csábító, étkezést helyettesítő szelet, mely segít elkerülni az extra kalóriák bevitelét.
1 Expressz müzli szelet = 1 főétkezés!!!

Az F1 Expressz Egészséges Táplálék Szelet a Formula 1 Shake minden jó tulajdonságával rendelkezik.

KULCSFONTOSSÁGÚ ELŐNYÖK
  • Kulcsfontosságú tápanyagok, fehérjék, rostok és hozzáadott vitaminok és ásványi anyagok kiváló egyensúlyával kifejlesztett formula
  • Kalória-kontrollált, szeletenként kb. 207 kcal
  • 13 g fehérje minden szeletben, mely segíti a sovány izomtömeg kiépítését
  • 8 g rost szeletenként, mely segíti a napi rostbevitelt
  • Vegetáriánusoknak is kiváló
  • Csokoládé ízesítésű
  • Mesterséges tartósítószerektől mentes
  • Kényelmes, egészséges étkezés, amikor úton van

HOGYAN SEGÍTHET ÖNNEK?
Amikor próbálja csökkenteni, vagy megtartani testsúlyát, fontos, hogy kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú étrendet kövessen, ami nem könnyű, ha a kényelmes és ízletes megoldások nehezen elérhetőek. A Formula 1 Shake, vagy a Formula 1 Expressz Egészséges Táplálék Szelet segít kontrollálni kalória-bevitelét, és ezáltal súlyát is. Esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint szénhidrátot és fehérjét biztosít.

HASZNÁLAT
Fogyassza minden nap az Egészséges Táplálék Szeletet egészséges étkezése részeként.

Személyre szabott testsúly-kontroll programra van szüksége?
A Formula 1 Shake a kedvelt egészséges táplálkozási megoldás emberek milliói számára, nap mint nap segítve őket elérni testsúly-kontroll céljaikat, melyekre büszkék lehetnek. Adja hozzá kedvenc gyümölcsét, így minden nap finom, személyre szabott ízeket kaphat. Az Ön Formula 1 Shake-je dobozban, illetve kényelmes, egy adagos kiszerelésben érkezik.

* A_termék fogyasztása egy csökkentett energiatartalmú étrend részeként, rendszeres fi zikai igénybevétel mellett, más élelmiszerekkel együtt ajánlott.

Rendelési szám: 2669

Kérem keressen meg: 
az Ön Független Herbalife Tanácsadója: Bodorné Judit 
juditbodorne@gmail.com vagy +36-70-201-3318


snack - táplálkozás - étkezés - gyors - egészséges
 

Gyors fogyás okosan!



A villám diéták ugyanúgy részei a női fegyvertárnak, mint a kis fekete ruci és a neszesszer. Annak ellenére, hogy érvek, és ellenérvek hada szól mellette, és ellene, igenis szükséges, és fontos része a haditervnek: hogyan legyünk ellenállhatatlanok. Ebben, is mint mindenben, a legfontosabb, hogy tisztában legyünk az alapszabályokkal és főként tartsuk is be azokat.


Az első és legfontosabb, hogy valóban csupán néhány napig tartható, és a végeztével ne térjünk vissza az alakromboló életmódunkhoz. Aki úgy érzi, valami okból gyorsan formába kell lendülnie, és nem pedig évek alatt lerakódott zsírpárnáktól akar néhány nap vagy hét alatt megszabadulnia, bátran és okosan vágjon bele. Mikre figyeljünk? Vegyük sorra!


Az étkezés nem csak élvezet vagy kalóriapótlás


Ahogyan minden napnak, illetve az elintézendőinknek meg van a maga ritmusa, úgy az étkezési szokásaink is ehhez igazodtak és szervezetünk többé-kevésbé felkészülten, várja azt, ami jár neki. Ne is akarjunk most ezen túl sokat változtatni. Aki nem szokott reggelizni, ne most akarjon reggel frissen készített spárgát enni hollandi mártással, mert már maga a stressz miatt is lehetetlennek fogja érezni a választott diétáját. Ésszerű kereteken belül változtassunk, hogy ne terheljük sem a testünket sem a lelkünket. Pusztán a zsírraktárainkat.


A villám diéta sem lehet „nullkalóriás”


Aki vízen és egy marék madáreleségen próbál elvegetálni, annak a szervezet behúzza a vészféket és totálisan ki lesz éhezve. Akkor inkább válaszd azt, hogy néhány óránként pár falatot eszel, ezzel „becsapod” az éhség központodat, és valóban fogyni fogysz.

A villám diéták nagy része, mivel néhány napra szól, egyoldalú, és nem tartalmazza a napi szükséges vitamin utánpótlást - ezek a raktárak pedig hamar kiürülnek, így hosszabb távon hiánybetegségekkel kell számolni. Sajnos a rövidtávú hatás is drámai lehet, hiszen a kalória megvonástól amúgy is megfáradt testünk, lelkünk elgyötör, fáradt lesz. Gondoskodj róla, hogy minőségi táplálékkal ellensúlyozd ezt, és soha ne folytass egyoldalú diétát hosszú távon. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a vitaminok mellett az ásványi anyagok is ugyanilyen gyorsan távoznak, fontos tehát a jó minőségű, magasan oldott ásványi-só tartalmú vízből napi 2-2,5 liter fogyasztása.

 

A vércukorszint nem ingadozhat!


Sokan alig, vagy egyáltalán nem tulajdonítanak sok jelentőséget annak, hogy amit ilyenkor esznek, annak magas rosttartalma legyen, valamint a lehető leghosszabb ideig biztosítsanak állandó vércukorszintet. Válaszd a barna, teljes kiőrlésű gabonákat. A vércukorszint ingadozása ellen kevés az elhatározás, a szerencse helyett bízz az előrelátásban és a tervezésben, illetve kerüld a finomított termékeket. Jól tudjuk, hogy a kudarcok - és sajnos sokszor a sorozatos kudarcok - keserű szájízt hagynak a fogyni vágyóban, ami evészavarok kialakulásához is vezethet.


Amikor a lélek is védekezik…


Hasonlóan fenyegető rém lehet ilyen esetekben a „Jojóeffektus”. Bizony, megesik, hogy a lélek mellett a test is védekezésbe lendül, és egyre többet raktároz, sőt, egyre drákóibb diéták során sem óhajt feláldozni féltve őrzött zsírsejtjeiből. Sajnos ezzel az evolúciós örökséggel szemben csatát nyerni egyre nehezebb.

 

A szigorú diéta nem helyettesíti a mozgást


Nem elég kevesebbet enni. Többet kell mozogni, a felhalmozott zsír ugyanis az izomszövetekben hasznosul. A fogyást gyorsítani, sőt némiképp irányítani csak testmozgással lehet!

Aki betartja ezeket a jó tanácsokat, annak garantált a siker, és hogy ez összejöjjön, íme egy példa a kiegyensúlyozott táplálkozásra:
A Herbalife egészséges reggeli!

2013. május 10., péntek

MINI IBP

Nagyszerű hírünk van a Nemzetközi Üzleti Csomaggal (IBP-vel) kapcsolatban!
2013. május 10-től
kapható a MINI IBP!
A Mini IBP a normál Üzleti Csomag árához képest olcsóbb lesz, így megkönnyítve, hogy minél többen csatlakozhassanak a Herbalife lehetőséghez!
A Mini IBP tartalma:
  • egy doboz vanília ízű Formula 1 shake italpor
  • valamint a normál IBP-ből megszokott összes szakirodalom.

    Miért praktikus a Mini IPB-vel Herbalife Tanácsadóvá válni?:
    A csomagban található Herbalife Formula 1, a világ elsőszámú étkezést helyettesítő Shake-jével megismerhetsz egy jobb táplálkozást, az egészséges étkezést. Fogyaszd minden reggel, kezdd a napot az egészséges reggelivel!

    Na, ..... és az üzlet?
    • nem kell kuponokat gyűjteni,
    • nem kell matricákat ragasztgatni,
    • hanem azonnali kedvezménnyel - 25 %-on - vásárolhatóak a Herbalife termékek!

    Ismerd meg és élvezd a további Herbalife termékek jótékony hatását!

    Rendelési szám:
    Mini IBP: SKU 5451 

    Kérem keressen meg és rendeljen a termékek közül:  
     
    Bodorné Judit
    Független Herbalife Tag
    E-mail:  juditbodorne@gmail.com  vagy  +36-70-201-3318


        További információk

     a "Korábbi bejegyzések" ......  
    Lentebb  található,
    a Bejegyzések alatti linken,
    rákattintva,  folyamatosan elérhetőek.

2013. május 8., szerda

Csokis Ice Cream

A FAGYI NAPJA - május 8.
A Fagyi Napja alkalmából kicsit kényeztessétek magatokat!

Csokis Ice Cream
Herbalife Formula 1 Shake-kel

- Turmixgépbe öntsél 180/200ml hideg vizet
- Adjunk hozzá 2 evőkanál Herbalife Csokoládé ízű Shaket
- Habverés 2 percig
- Adjunk hozzá 2 evőkanál Herbalife Krém S Keksz Shaket
- 1/2 teáskanál reszelt étcsokoládét,
- 1/2 teáskanál reszelt tejcsokoládét,
- 1/4 teáskanál vanília-kivonatot
- Keverés 1 perc
- Adjunk hozzá 1 csésze jeget
- Turmixolás 2 percig még

Öntsd az egészet egy zacskóba és tedd be a fagyasztóba 10 percre
Vágd le a zacskó hegyét és a turmix-szal enyhén tömörítetten töltsd meg a poharakat.