2011. augusztus 19., péntek

Vajda Attila megmutatta, ki az úr a szegedi háznál

KAJAK-KENU VB
Olimpiai bajnokunk az elő-, majd a középfutamban is imponáló versenyzéssel nyert. A pénteki nyolc döntőből hétben leszünk érintettek
Csütörtök kora délutánra vált biztossá, hogy a szegedi kajak-kenu világbajnokságon a péntek délutáni nyolc döntő során hétben lesz magyar érdekeltség. Amint arról korábban már beszámoltunk, a délelőtti előfutamokból öt egységünk azonnal bejutott a fináléba, három hajónknak azonban a versenykiírás értelmében erre esélye sem lehetett, nekik ismételniük kellett. Közülük végül ketten sikerrel felmondták a leckét, csupán a magyar válogatott egyik legfiatalabb tagja, a sportág legnagyobb presztízsű számában (K–1 1000 m) rajthoz álló Dombvári Bence nem tudott bejutni az A-döntőbe. A többiekért azonban izgulhatunk majd a 16 órától kezdődő döntőkben, amelyeket a Nemzeti Sport Online élőben közvetít!

Vajda Attila (C–1 1000 m) ellenben pazar versenyzéssel az előfutamot követően a középfutamból is az első helyen jutott tovább. A szegediek olimpiai bajnoka féltávnál a második helyen evezett, de az élen álló román Iosif Chirilától várhattuk, hogy beköt. Így is történt. Vajda és a jóval veszélyesebbnek tűnő francia Mathieu Goubel is ellépett mellőle, 750-nál már biztosan volt előbbi az első, utóbbi a második. Vajda még a végét is nagyon „odatette" – pedig nem lett volna muszáj, a négy középfutam első két-két helyezettje került be a döntőbe, valamint a legjobb idejű harmadik –, és bő hajót adott a franciának. Az előtte rendezett futam automatikus továbbjutóinak, az egymással jót meccselő, nagy rivális üzbég Vagyim Menykovnak és az orosz Ilja Stokalovnak pedig több mint két másodpercet, ami kifejezetten biztató a döntőt tekintve.

„A középfutamban az utolsó kétszázötven méteren pontosan meg tudtam csinálni azt, amit edzőmmel, Vécsi Viktorral megbeszéltem – mondta a Nemzeti Sportnak Vajda Attila. – A finis már a közönségnek szólt. Érzem, hogy mekkora velem szemben az elvárás, de azt ugyanannyira érzem, hogy ehhez mekkora támogatottságot kapok." 
Forrás: Nemzeti Sport Online

Nincsenek megjegyzések: